•Első rész•

Hi, Kinwheres/Chloers <3
(A "rajongótábor" nevéről még tárgyalunk :D )
Először is üdv itt, a 2. évadban :D Sokat izgultam miatta, és hiszitek vagy sem, ezt a részt kábé egy-másfél hónapja már megírtam, a blog pedig szeptember óta lapul az irányítópulton :D
Kicsit másabb a rendszer, mint az előző/első évadban, de szreintem ez jobb :)
Millió puszi, Chloe <3
PS: Boldog szülinapot, Panna <3 

 

 •Elkezdődött...•

Show Me Love

Rengeteget stresszeltem az év vége miatt, de megérte. Kitűnővel átmentem, és hivatalosan is tizedik osztályba léphetek.

Sajnos az év vége miatt nem volt időm naplót írni, hiszen tanulnom kellett.

Ma indultunk Angliába, pontosabban Londonba, a szokásos nyakunkra. Jake már nagyon hiányzott, ahogy Nathan is, és a többi barátjuk: Zeke, Austin, és Justin. Már vártam a nyarat.

Leszálltunk a gépről, ahol vártak minket Jake szülei. Egy öleléssel köszöntünk egymásnak.

Lepakoltunk minden cuccunkat, aztán rögtön rohantunk lógni.

Nathan már várt minket.

- Hy, Nathan - öleltem meg.

- Hey, King - nevetett. Tipikus Nath.

- Hiányoztál - böktem vállon. Játékosan visszabökött, aztán rákérdezett:

- Ki akar deszkázni?

Végül a fedett pályánál kötöttünk ki, ahol télen is, amikor itt voltunk a szülinapomon.

Kértünk ki deszkákat, aztán mentünk is a pályára. Totál fel voltam pörögve, ahogy ők is látszólag.

A gördeszka után visszamentünk Jake-ékhez (náluk vagyunk ezen az egy héten), ahol pedig azonnal csináltunk közös képeket, amiket feltettünk a Facebookra. Pillanatok alatt érkezett vagy 100 lájk (Jake népszerű a csajok körében... meg kábé mindenki körében), és a kommenteket olvasgattuk.

- Jó, most mit csinálunk? - kérdeztem fél kilenckor a nappaliban, mert a szüleink elmentek egy... nem tudom hova. Mindegy. Pedig mondták! Biztos mondták! De akkor miért nem emlékszek?

- Passz. Film?
- Neee - nyújtottam el fáradt mosollyal az arcomon. - Mondjuk hallgassunk régi nagy slágereket?
- Neee - nyávogott, akár egy lány, mire elnevettem magam. - Jó, oké, csak ne Bieber legyen.
- Mi a bajod Bieber-rel? - kérdeztem felháborodva. Na, nem mintha komolyan is gondoltam volna.
- Azt ne mondd, hogy megszeretted - fintorgott.
- Hah!
- Bah.
- Hülye - csaptam vállom. - Nem rémlik, diló? Én rocker csaj vagyok - húztam ki magam tettetett komolysággal. Nem, nem sikerült tettetett komolynak maradnom. Juj, ez milyen már? "Tettetett komoly"? Ez de nagy!
- Hallod, most hogy híres vagy...
- He? Nem vagyok az - ráztam a fejem.
- De! Szerepeltél az Elle-ben, nemzetközileg ismert deszkás vagy, de te tényleg nem vagy híres - bólogatott ironizálva. - Ja, és akkor kihagytam a sok tévés szereplésed.
- És? Nem vagyok én egy Palvin Barbi, vagy Ariana Grande - magyaráztam kissé ingerülten.
- Örülök neki.
- Na, mire akartál kilyukadni? - intéztem el a dolgot a kérdéssel. Most ne zaklasson ezzel, semmi humorom. Jó, igaza van, de attól még nem számít híresnek senki, ha szerepel egy világhírű magazinban, és világhírű deszkás.
Jó, igaza van. Akkor én most híresnek számítanék?
- Arra, hogy kéne hivatalos Twitter.
- Kinek akarsz felvágni? - fontam össze a kezem a mellkasom előtt, szigorú tekintettel.
- Én? Senkinek! - vágta rá egyből. - Na jó, Stefanie-nak.
- Gondoltam, hogy van valaki a "háttérben" - vihogtam.

Végül nehezen, de rávett, hogy csináljak egy hivatalos Twitter-fiókot, amin egy óra alatt egy csomó ember (köztük hírességek is!) bekövetett. Tehát ilyen érzés a hírességeknek, amikor ezeket látják? Érdekes. Eddig nem tudtam.
Elgondolkozva nagyon durva egyébként, hogy van egy adott híresség, és akkor őt konkrétan éjjel nappal zaklatják, vagy nem is milyen időközönként. Bele sem mer az ember gondolni sokszor. Meg mikor feltörtént Britney Spears Twitterét... Juj. Talán kár volt csinálnom. Elég lett volna a saját szimpla.

*

A nappaliban békésen nézegettük a régi, még kiskori fotóinkat, és abban "gyönyörködtünk", hogy már majdnem tíz éve barátok vagyunk,. annak ellenére, hogy még csak a 15-öt töltöttük nemrég. És annyira furcsa ebbe belegondolni, hogy még a saját nyelvemen is alig tudtam beszélni, de máris volt egy angliai barátom.
- Jake, én unom ezeket - böktem a net irányába, pontosabban a Youtube-ra. Már kezdtem unni a sok pop dalt, annak ellenére, hogy elég erősen függőjükké váltam az utóbbi időkben. Mindegy a szívem foglalt a rock dalok miatt.
- Jólvan, akkor kizárom - mondta, majd egy mozdulattal kizárrta a gépet.

- Éhes vagyok - közöltem nagyokat pislogva, amikor is rájöttem, hogy ma egy szendvicsen kívül nem ettem semmit.
- Rendeljünk, vagy összütsz valamit?
- Rendelj - nyávogtam és elterültem az ágyon.
Fél óra múlva egymással szemben ültünk, kezünkben egy-egy szelet pizzával, oldalunkon szintén egy-egy pohár kólával.
- Anyáék mikor szándékoznak hazajönni szerinted? - emeltem a fejem fölé a kaját, és belelógattam a számba.
- Passz. De én mindjárt bealszok - vont vállat.
- Na mi van? A nagy Jake White éjjel egykor már álmos? - húztam az agyát, de nem jött össze, mert egy óriásit ásítottam.
- Háh!
- Nemér! - nyávogtam. - Én repültem is! Hülye időváltozós-izé!
- Ez most úgy hangzott, mintha időutazó lennél - vihogott Jake, mire egy jó nagy tockost kapott. - Még mindig nagyot tudsz ütni.
- Az ember nehezen változik - jegyeztem meg, és elnevettem magam.
A poharakat elpakoltuk, és a szobában tévézni kezdtünk, de mivel egyszerűen nem bírtuk tovább, elaludtunk az ágyon. Jake kiterülve, én pedig félig rajta, erősen magamhoz szorítva.