•Negyedik fejezet•

Sziasztok!:)

Kevés komment jött, ami miatt kicsit elszomorodtam, de mivel tudom, hogy olvassátok, addig nem gond. :)

Nemsoká rakok ki egy menüt, ahol minden infót megtaláltok a könyvről, ami publikus :D

Remélem tetszik a rész, sajnálom, ha gyorsan halad az esemény, de most kezdődik a jobb rész :D Merthogy a másik főszereplő már ebben aktívan részt is vesz ;)

Millió puszi, Chloe

PS.: a komikért nem haragszok ;)

•Mert ezek mi vagyunk•

The Only Reason

Bárhogy is akartam, elérkezett a reggel, ami csak egyet jelentett: kezdődik a kirándulás.

A busznál már mindenki ott volt, így mindenkihez odarontottunk egy ölelésre. Igen, a fiúkhoz is. Igen, Ricsihez is. Igen, görcsölt a hasam, igen, belenéztem a szemébe, és újra szerelmes lettem.
Menthetetlenül.

- Megyünk már? - pillantott a buszra izgatottan Léni, miközben az ofő a jelenlévő szülőkkel beszélt.
- Szerintem felszállhatunk - vontak vállat páran az új osztálytársaink közül, és így is tettünk. A srácok (avagy: Levi, Roli, Ricsi, Máté, és Oli) hátramentek, mi hozzájuk, a többiek meg vegyesen. Én Hella mellett ültem, mivel Din Máté mellett foglalt helyet. Léni és Mary szintén együtt, Ricsi és Roli detto, és a kimaradt Oli meg Levi került egybe.
Az út alig kezdődött el tíz perce, de máris nagyobb volt a balhé, mint általában. Olivérék veszekedtek, miszerint Levi tud-e Fifázni, mert túl béna. Jó, ezt már megszoktuk.
Léni és Mary a dallistán vesződött, hogy ők most SOAD-ot hallgassanak-e, vagy inkább Léna kedvencét, avagy Paramore-t. Itt is kitört egy balhé.
Dinék azon tanakodtak, hogy mi is a daluk (?), mert amikor randiztak, ment egy zene, és az a daluk. Itt viszont annyi a baj, hogy mindketten másikra emlékeztek.
Én Rolival röhögtem rajtuk, hogy mennyire nevetségesek, míg Hella Ricsit püfölte, mert meghúzta a haját, amikor előrenyúlt hozzánk. (Egyébként a telómat "lopta" akkor el, de hogy miért, fogalmam sincs.)
- Várj, most vagy öklöst ad neki, vagy kitépi a haját - tippelt Roli, ezzel jelezve, hogy ő igenis jól szórakozik a műsoron. Én is, nem kell tagadni. És ami azt illeti, nem Hélit kell félteni a "verekedésben". A csaj nagyobbat üt egy profi bírkózónál is.
Időközben Leviék vitája vált az érdekesebbé, mert itt annyira hadonásztak, hogy félő volt, nem esik-e véletlen ki a foguk. Mi pedig igaz barátokként nem segítettünk nekik, hanem röhögtünk. Rajtuk. Mert úgy kell azt.

Fél óra telt el az útból, amikor kicsit elcsendesedtünk. Csak egy kicsit.
Talán - na jó, biztosan - kijelenthetem, hogy innentől kezdve nem állt le a hülyülés. Amúgy se, de innentől pláne. Mellesleg látni kellett volna Smink arcát - tuti idejött volna, ha mi nem vagyunk.

*

Amikor megérkeztünk, többnyire semmit sem csináltunk. Na oké, rossz vicc volt.
- Hol a halálba van a telefonom? - tapogatóztam a zsebeimben, egyre kétségbeesetten.
- Ezt keresed?
- Adod ide! - szóltam Ricsire, aki vigyorogva mutatta a zöld mobilom. - De már visszavettem egyszer! - tátottam el a szám. - El is raktam... a... ne!
Összehúzott szemmel néztem rá, mivel leesett a tény, hogy konkrétan a farzsebemből lopta ki a telefonom, a legrosszabb, hogy fel se tűnt.
- Mondd, hogy nem a zsebemből vetted ki!
- Mondanám én, de nem szokásom hazudni - mosolygott, majd feldobta a készüléket, elkapta, majd a kezében szórakozott vele.
- Na, add ide, fel kell hívjam anyut - esedeztem. Nem jött be.
- Nem adom. Ennek a mobilnak ára van.
- Azzal én is tisztába vagyok, de ha nem adod ide, elveszem a tiéd, és arról telefonálok!
- Megdumálva - vette ki a zsebéből, majd odadobta nekem - szerencsére elkaptam.
- Te ennyire nem félted?
- Ja, kábé - vonta meg a vállát, azzal a tipikus "nemtörődöm vele" mozdulattal.
Már épp fenyitottam volna, amikor megláttam, hogy kódos. A francba is!
- Ne szórakozz! Nem mondod, hogy le van kódolva!
- Én nem mondtam, de látod - röhögött ki.
- Kegyetlen vagy - jegyeztem meg. - Elmondod, mi a jelszó?
- Nem.
- Légysziii - nyújtottam el, nagyokat pislogva.

Nemsokkal később Hella ügyködött Ricsi telefonján, mert semmiképp sem akarta megmondani a jelszót, tehát kell nekem valaki, aki megfejti.
- Háh! Elsőre - vigyorgott büszkén Héli, mire elkerekedett szemekkel néztem rá.
- Azt hogy?
- Számba vettem, hogy én az ő helyében mit írnék be kódnak. Amit, vagy akit - tette hozzá - sosem felejt el.
- Tényleg! - fogtam a fejem, bamba vigyorral. - Tuti a húga volt a kód! Miért is nem sejtettem? - tettem fel magamnak a kérdést.
- Van egy húga? - ráncolta Hella a homlokát. - Ja, tényleg - röhögött.

*

Igazából hívni nem is hívtam anyát, én tökéletesen elvoltam azzal, hogy Angry Birds-ezek.
- Tessék, visszaho... - lépett a szobába Ricsi. - Még mindig fejted?
- Nem - haraptam bele a számba, mert épp lefoglalt az utolsó madár. Le kell ütnöm a malacokat!
- MI? Megfejtetted...?
Mellém pattant, hogy ellenőrizze igazat mondok, és mintha kicsit megijedt volna, amit nem tudok hova tenni.
- És... öhm...
- Mi az?
- Hogy jöttél rá?
- Ja, nem én. Hella találta ki. Elsőre. De, hogyan, számomra is meglepő - jegyeztem meg. Nagyon úgy nézett ki, mintha megkönnyebbült volna. de csak egy kicsit.
- És miket néztél még a telómban?
- Csak a menüt, mert már vagy félórája ezzel pusztítom az agysejtjeim - mondtam, majd egy "igeeeen, jöhet a kövi pálya" sóhajjal nyomkodtam tovább a képernyőt.