•Tizennegyedik fejezet•

Hello Kinwheres, hello summer! :)
 Elérkezett a várva várt, megérdemelt szünet, ami nekem könyvírással, és az olvasóim boldogításával fog telni, ami, megjegyzem, a legkedvesebb foglaltság számomra <3
Innentől remélhetőleg gyorsabban jönnek a részek, de meglátjuk! :D Ó, és alig két hét, hogy egy éves a történet! :3 Egyszerűen eszméletlen milyen gyorsan telik az idő :')
Millió puszi, Chloe

•In the air... again•

Hearts Upon Our Sleeve
Képtelenség... nem tudok leszokni róluk :D <3

A repülőtéren a már sokszor tapasztalt nyüzsi várt minket, szóval mi próbáltunk elvegyülni az indulásig anyáékkal.

Na most mi nem ebben vagyunk a legjobbak, azt azért megjegyzem...

Megigazítottam magamon a pulcsimat, majd elkényelmesedtem a bőröndömön, és azon töprengtem, hogy most miért nem nyár végén megyünk nyaralni, hiszen általában akkor megyünk. (Meg ugye az elején Jake-ékhez, de az alap.)

A járókelőket néztem, akik különböző öltözékekben jelententek meg Néhányuknál elismerően bólintottam, na de a pillanat, amikor látok egy csajt, Ramones-es pólóban, ugyanolyan táskával... Kis híja volt, hogy ne fosszam meg tőle.

Már szétuntam az agyam, amikor anya szólt, hogy kapcsoljam ki a mobilom, szóval teljesítettem is a kérését.

Már az utolsó ellenőrző pont hiányzott csak, amin át kellett mennünk, hogy feljussunk a gépre, ami a személyik felmutatása volt, illetve repjegyek megmutatása.

A gépen végig olvastam, hoztam magammal két könyvet, mivel az egyiknek már a végén jártam, így bele is tudtam kezdeni a Csillagainkban a hibá-ba. És omg, mennyire imádtam!
Nem szokásom elérzékenyülni könyvön, de mint tudjuk, mindig van kivétel.

*

Egy taxiban ültünk, és vártuk, hogy megérkezzünk a szállodánkba, ami csupán pár kilométerre volt a reptértől.
A szállodába való bejelentkezés "csupán" három órába telt, hála a családnak, akik miatt ez elhúzódott. (Kezdek rájönni, hogy szeretem a csupán kifejezést.)
Kipakolással nem is vesződtünk sokat, mert anya elkezdte sorolni, hogy mit-mikor-hogyan csinálunk, amit mi apával egy fájdalmas összenézéssel díjaztunk.

Az első napokban inkább a környéket jártuk be, voltunk pár, különböző áruházban is, apa legnemnagyobb örömére, valamint voltunk a Siam Park-ban is, ami nekem nagyon tetszett, de egy csúszda nekem bőven elég volt. Ott is olyan volt, mintha az életem veszthetném bármelyik pillanatban. Ott konkrétan apáék azon röhögtek, hogy ha egyedül mentem volna, akkor így érkeztem volna le: úszógumi, én, hányás. Na kösz, azért bírok kapaszkodni, a lézerfényektől meg nem hányom el magam. Merthogy azok is voltak benne. És csakhogy fényezzem magam, a park második legdurvábbjára ültünk fel apuval, és túléltem. Nem fagytam le, szóval ez nekem bőven elég.

A tizenegyedik napon vacsora után lementünk az előadó est termébe, ahol valami bűvész adott elő egy műsort, és kisgyerekeket hívott fel a színpadra, ami szerintem egy totál jó dolog.
Én, mivel értettem az egészet, amit magyarázott, maradtam, a szüleim pedig a lelkemre kötötték, hogy nemsoká menjek fel, legkésőbb húsz perc múlva.