•Huszadik fejezet•

Hey!:)

Utolsó rész, még van egy epilógus... huh... :') Úgy érzem ez a sor, amit alcímnek választottam, nagyon is ideillik, de ahogy gondoljátok.
(Igen, nagyon rövid, de a kövi nagyoon hosszú lett.)

3...

2...

xx Vi

•...finally ends, You say, "Thanks for being a friend"•

The Only Reason

Egész úton gondolkoztam, amíg a DC-be tartottam.

Jobb kezemben ott volt a gördeszka, lassan lépkedtem előre,és gondolkoztam.

Mindenen.

Először azon, hogy hogyan jutottam el idáig. nagyon kicsi voltam, ezt tudom. Alex tanított mindenre, nélküle nem tartanék itt.

Aztán, amikor kijutottam Angliába, találkoztam Jake-kel, meg ugye Jay-jel, aki azóta sem jött haza. Talán most is Angliában él valahol, vagy... Nem, biztos, hogy nem.

Tíz évesen tanultam meg biciklizni, ami nagyon is gáz, tekintve, hogy öt-hat évesen már gördeszkáztam. Másodikban meg elkezdtem biciklizni. Jöhetnek az elismerő bólogatások.

Befordultam a következő utcába, ahol megláttam egy fagyizót. Anno Dinával ott jégkásáztunk még kilencedik legelején. Elmosolyodtam, majd lehajtottam a fejem, hogy elrejtsem a vigyorom, hajam a fülem mögé igazítottam, és újra nekiindultam.

Egy idő után ledöbtam a fölre a deszkámat, és magabiztosan ráléptem, majd lábammal hajtottam magam előre, egészen a következő három utcában.

Ahogy elhaladtam különböző helyek mellett, úgy jöttek elő azok a régi emlékek, amik közül a legrégebbi egy éves sincs.

Az első nap.

A gólyatábor.

Halloween-buli.

És még ezer ilyen alkalom, amire mindig érdemes lesz emlékezni.

A fejemben Agnes Obel Riverside-ja játszódott le vagy milliószor, amíg odaértem a DC bejáratához.

Újra ott álltam, ahol már majdnem nem voltam három hónapja.

Hiányzott.

Amióta nem a békéscsabai DC-ben voltam, sok minden változott, ami azt illeti. Gimis lettem, és leginkább így tudnám magam jellemezni:

Vad, szabad, fiatal.

Ahogy visszagondoltam erre, megkönnyeztem. A helyzet eléggé furán vette ki magát.

Egy lány, a DC bejárata előtt sír.

- Mehetünk? - lépett mellém Stella, és egymásramosolyogtunk.

- Mehetünk - mondtam, majd beléptünk a DC kapuján.